Halmai Tamás: Vasárnapból van az ember (Haikuk Iancu Laura verseiből) [fülszöveg] Címszavakban egy költészet fejlődéstörténete? Versvilág – egy távoli műforma koordinátái közt? Játékos hommage, avagy esztétikai lelkigyakorlat? Iancu Laura összes haikui? Halmai Tamás szabálytalanul rendezett poétikai trilógiája kerekedik egésszé – a teljes Biblia és Rilke Orpheusz-szonettjei után – ezzel az újabb kísérlettel: a Vasárnapból van az ember egy kortárs költői életművet, Iancu Laura líráját bontja át háromsoros egységekbe. Versről versre lépegetve haikutól haikuig szól maradásunk; a kihagyások és újragombolások széptana, úgy lehet, a nyelvet magát is meglepi. Járulékos remény, hogy a gyűjtemény súlypontkereső leleményei az eredeti költemények iránt is friss utakat ébreszthetnek. Végső soron mindkét költő bizonyos közvetítői szerepben ismerhet magára. Iancu-versszavakkal, Halmai-átiratban: Kölcsönszavakat szorongatok, aranyló Gyermeknek viszem. (Igazolás) [részlet] Megtelik szemem Az églakókhoz szólok. Akárhol laknak. Közel engednek. Lépések Távolodsz, és én visszatérek magamhoz. Szemem még őrzi. Estvégi leltár Végső soron az is segíthet, ha alszunk. Korty víz. Szerelem. Éjjeli gondolat A lépésekről. Mikor tánc, mikor botlás. Tudnod kellene. A hídon Hozzád köt a sár. Odahúz az éjszaka. Öreg diófa. Hazafelé Egy régen látott lepke a harmadik ház udvarán kószál. Ide-oda idegen Nem lehetek más, csak ismerős idegen. Szénaillatú. Kezek Tengerszemeket kerülgetve. Kívántam volna fahidat. Üzenőfalra Nem csak szolgálni. Szeretni is illene. Íme a tenger. Vigyél el sétálni Mutatok neked havazást. Mutatom a tél határait.