Vissza
0 Kosár
Nincs termék a bevásárlókosárban.
Keresés
Filters
Preferenciák
10%
Teljes leírás
A legtöbb nő és férfi úgy gondol a változókorra, mint egy olyan időszakra, amelyet valahogyan túl kell élni. Pedig a történet nem az utolsó menstruációval vagy a libidó eltűnésével kezdődik. Valójában a test már évekkel korábban küld apró jeleket. Nehezebb lesz a fogyás. Gyakoribb a fáradtság. Romlik az alvás. Később megérkeznek a jól ismert tünetek, majd végül a hormonális vihar lecsendesedik, de a változások sokszor velünk maradnak. A legtöbb könyv ezekről a tünetekről beszél a menopauza és sokkal kisebb ismertséggel ugyan, de az andropauza kapcsán is, ugyanis a férfiak is átmennek egy változókori szakaszon. A Változókortalanul azonban nem erről, hanem a változókor előtti, alatti és utáni életről szól. Arról, hogyan változik az anyagcsere, az izomtömeg, az alvás, az idegrendszer és a regeneráció képessége ebben az életszakaszban. Arról, hogy miért válik minden korábbinál fontosabbá az izom, a fehérjebevitel, a mozgás, a stresszkezelés és a napi ritmus. És arról is, hogy a változókor nem csupán hormonális kérdés, hanem egy metabolikus fordulópont, amely alapvetően befolyásolja a következő húsz-harminc év egészségét. Kinek ajánlom a könyvet? Aki benne lesz, benne van, vagy már túl van a változókoron. Nem csodamódszereket kínálok, hanem lehetőséget arra, hogy jobban csináld. Segítek megérteni a tested működését, és megmutatom, hogyan építhetsz olyan tartalékokat, amelyekre a változókor előtt, közben és utána is számíthatsz.

Hamarosan rendelhető

Változókortalanul

Lakatos Péter

Borító ár
5 999 Ft
Várható ár
5 399 Ft

Várható megjelenés: 2026.10

Termék részletes adatai
Szerző
Lakatos Péter
ISBN
9789636874315
Nyelv
magyar
Kiadó
Jaffa kiadó
Cikkszám
3001102824