A szerző vallomása: „Amikor visszapillantottam a családjaimra, nemcsak azt láttam örömmel, hogy ezek a családok mindig a magyar történelem jó oldalán álltak, 1848-49-ben épp úgy, mint 1918-19-ben, 1944-45-ben úgy, mint 1956-ban, hanem szellemük mindenkor független volt. Tévedtek és hibáztak, de a felmenőim anyai és apai ágon azt tették, amire méltán lehetek büszke. A férfiak Bem seregében harcoltak, s a nők önfeláldozóan álltak mellettük. Benedek Elek tisztességes ügyekért állt ki a parlamentben, teremtett hosszú időre meséket és nyelvet gyermekeknek és szüleiknek. Szentimrei Jenő, anyai nagyapám bátran harcolt és sebesült meg az I. világháborúban, de tudott pacifista, baloldali költővé, újságszerkesztővé, a két világháború között Erdély egyik vezető publicistájává, kritikusává válni. Benedek Marcell nagybátyám helyes és tisztességes döntéseket hozott a két forradalomban, Benedek Elek sorsfordító módon vállalta 1921-ben a hazamenetelt Erdélybe és az írói mozgalom élére állást. Apai nagyapám, Lengyel Miklós becsülettel bújtatott üldözötteket az otthonában 1944-ben, ahogy anyám vagy nagynénéim, Dániel Anikó és Horváthné Lengyel Piroska, nagybátyám, Lengyel Balázs és felesége Nemes Nagy Ágnes tisztességesen vettek részt az embermentésben, másik nagybátyám, Lengyel Sándor az ellenállásban. Apám forradalmi bizottsági elnök volt a munkahelyén 1956-ban, és szüleim megtették, amit kellett a Fehér Segélyben. Amit írtak és mondtak, az a jó oldal írása és mondása volt. Ami mindennél fontosabb: függetlenek voltak. Autonóm szellemi emberek.”