Pap Éva posztumusz megjelenésű memoárja 1957 nyarától – attól a naptól, amikor fölvették a Színművészeti Főiskolára – a ’80-as évek elejéig idézi föl a színésznő életét, személyes emlékeit és szakmai tapasztalatait. A szerző igazi szépírói talentummal, helyenként novellisztikusan, lendületes stílusban, olvasmányos modorban beszéli el a Pápáról a fővárosban érkezett fiatal lány első élményeit, amelynek sajátos megvilágítást ad, hogy ez az érkezés nem egészen egy évvel a forradalom után történt. De a memoár mégsem erről szól, és bár számos utalás olvasható a közállapotokra, Pap Éva a főiskoláról, a színházról, a filmről ír. Élete végletekkel volt teli: Szegeden csótányokkal kellett osztoznia az albérleti szobájában, de amikor a Nemzeti Színház vendégszerepelni hívta, Budapest egyik legelegánsabb szállodájában foglaltak neki szobát.