Egy karintiai parasztasszony ötvenegy éves korában, nem győzve tovbább remények nélküli, eseménytelen életét, öngyilkosságot követ el. Fia, aki régen messze került tőle, hazamegy a temetésre, s végig gondolja anyja boldogtalan sorsát, hogy megértse, miért is cselekedett így, s hogy egyúttal „kiírja” magából a fájdalmat. A szegény sorsú család, melybe az anya született, egy módon tudta fenntartani magát: állandó kuporgatással, spórolással. A jó képességű, vidám teremtés gyerek- és kamaszkorát megmérgezte ez az életforma.