Vissza
0 Kosár
Nincs termék a bevásárlókosárban.
Keresés
Filters
Preferenciák
20%
Teljes leírás
James Maxwell 1864-ben írta fel azt a négy - később róla elnevezett - egyenlet, amely leírja mind az elektromos, mind a mágneses tér viselkedését, valamint kölcsönhatásukat az anyaggal. Az amerikai fizikaprofesszor kötete ezen alapegyenletek megértését segíti, hidat építve az elmélet és a hétköznapi alkalmazás közé. A mű kizárólag ezzel a témával foglalkozik, viszont az adott kereteken belül a teljesség igényével: mind a négy Maxwell-egyenlet kiterjesztett nézetét közli, vagy betűről betűre magyarázza el annak jelentését, felépítését. A szerző egy-egy fejezetet szentel minden egyenletnek: elsőként az elektromos mezőre vonatkozó Gauss-törvényt, majd Gauss mágneses törvényét tárgyalja, a folytatásban pedig a mágneses indukciót körülíró Faraday-Lenz törvényt, valamint az Ampère-Maxwell törvényt ismerteti, elemzi. A kiadvány elsősorban szakirányú felsőfokú oktatásban résztvevő diákoknak javasolt, de haszonnal forgathatják azok is, akik emelt szintű matematika érettségire készülnek. "www.kello.hu © minden jog fenntartva"
Fleisch, Daniel (1951-)

Útmutató a Maxwell-egyenletekhez

Borító ár
2 800 Ft
Aktuális online ár
2 240 Ft
Termék részletes adatai
Szerző
Fleisch, Daniel (1951-)
ISBN
9789634930181
Egyéb szerzőség
Bokor Nándor (ford.)
Nyelv
magyar
Megjelenés éve
cop. 2019
Méret
140 o. : ill. ; 24 cm
Kiadó
Typotex
Cikkszám
3001041863

Darabszám