Vissza
0 Kosár
Nincs termék a bevásárlókosárban.
Keresés
Filters
Preferenciák
23%
Teljes leírás
Házaspár érkezik egy isten háta mögötti falucskába. Nem helyiek, így érdeklődniük kell a rokon utána, akihez érkeztek. Mivel a könyvtár rég bezárt, a kocsmába óvakodik be a nő, hogy érdeklődjön az illető, Annabella után. Némi tanakodás után a "helyi erők" beazonosítják, kiről is lehet szó: Béla néni az, aki egyfajta csodabogárként tartanak számon - olyanként, aki nőnek született, de férfinek érzi magát. Furcsasága ellenére Béla néninek - ki tudja, kitől - van egy gyönyörű, fekete hajú és kék szemű fiacskája is, akit Borisznak hívnak. Ez a kisfiú és a náluk nyaraló házaspár gyermeke hamar összebarátkoznak, sőt, igazából többről van szó: kettejük között mélységes szeretetszál szövődik. Ennek a mibenléte kérdés - de nem csak ez nehezen körvonalazható: a vendég gyermek neme szintén meghatározhatatlan, születésétől kezdve mindkét fajta nemi jellegzetesség megtalálható rajta. Szülei nem akarják befolyásolni, úgy döntöttek, hogy megvárják, míg ő maga dönt, kinek, minek is érzi magát - hogy végül a neve Theo lesz, vagy Thea... A történet Borisz és Theo/Thea kapcsolatának lírai krónikája, amelynek kapcsán szó esik ítélkezésről és elutasításról, elfogadásról és empátiáról, és nem utolsósorban a szeretet minden gyógyító, minden határt feloldó erejéről. "www.kello.hu © minden jog fenntartva"

Vidra Szabó Ferenc (1948-)

Uszadékfa

Borító ár
2 700 Ft
Aktuális online ár
2 079 Ft
Termék részletes adatai
Szerző
Vidra Szabó Ferenc (1948-)
ISBN
9786155604744
Nyelv
magyar
Megjelenés éve
cop. 2018
Méret
22 cm
Kiadó
Aposztróf
Cikkszám
3001037142

Darabszám