Az először 1928-ban megjelent és a millenniumi időket fölidéző regény három súlyos problémával foglalkozik: egyrészt az önpusztító, sírva vigadó földesúri-dzsentri lét torzó mivoltával, másrészt a lehúzó környezetéből kiemelkedni szándékozó, értékes embert béklyózó gátlásokkal, harmadrészt-ugyancsak a főhős, Szakhmáry Zoltán alakjához kapcsolódón, a nő végzetes hatalmával. Végső soron Móricz a teljes élet lehetőségét és lehetetlenségét mérlegeli a zaklatott mámorban fogant cselekménysor hátterében. Szakhmáry Zoltán minden vágya, kitörési kísérlete kudarcba fúl, bukásának története a kallódni kényszerülő érték, minden magyar érték sorsszerűnk is hihető pusztulásának katartikus fölismerése.