A hír nem azonos a valósággal: csupán ábrázolja a valóságot – úgy, ahogy az újságíró látja. Talán mindenkit ez foglalkoztat a legjobban: hol húzódik a határ a tájékoztatás és a félrevezetés között? A szerzők amellett érvelnek, hogy az etikai szabályok követése az, ami megkülönbözteti a hivatásos újságírást a propagandától, a tájékoztatást a manipulálástól, a szólásszabadság kiteljesítését a szólásszabadság jogával való visszaéléstől. A kelet-európai média az 1989–91-es rendszerváltások után gyökeres politikai, gazdasági, technológiai, tartalmi és szakmai változásokon ment keresztül, és ma is keresi a helyét – miközben az újságírás a közösségi platformok megjelenése miatt az egész világon válságos helyzetben van. A szerzők könyvükben az újságírás nyugati eszményeit és kelet-európai praxisait vizsgálják. Összegzik, rendszerezik és továbbgondolják a szakirodalom és egyes újságírás-etikai kódexek legfontosabb megállapításait. Felidézik azokat a demokratikus médiaelméleteket, amelyekből levezethető az újságírók társadalmi szerepe, és amelyek alapján megfogalmazhatók a jó újságírás szakmai kritériumai. Áttekintik az általános etika alapjait és az újságírás-etika nyugati társadalmakban bevett normáit. Leírják az újságírás világszerte tapasztalt válságának okait, és megvizsgálják a kelet-európai médiarendszerek és újságírói kultúrák sajátos problémáit. Részletesen elemzik a kortárs média szakmaetikai szempontból különösen aggályos gyakorlatait: a karaktergyilkosságot és a hamis hírt. Megfogalmaznak olyan szakmaetikai és szakpolitikai javaslatokat is, amelyek segíthetik Kelet-Európa újságíróit abban, hogy visszanyerjék közönségük megcsappant bizalmát, és hárítsák a rájuk nehezedő politikai és üzleti nyomást.