Az emlékekből előálló múlt konstruktív voltára irányítja a figyelmet Mohácsi Balázs a műfaji határátlépések és keveredések energiájára épülő kötetével, melynek szövegeiből mind az apa felidézett, mind a megszólaló én performatív módon előálló alakja töredezett, félkész és folyamatosan alakuló módon lép elő. A gigászi kísérlet az avantgárd és a posztmodern poétikai és filozófiai belátásait kamatoztatja, kreatív módon továbbírja, de az állandóan visszatérő önironikus gesztusokkal kritika alá is vonja azokat. A kötet felépíti és lerombolja az által megalkotott képeket, poétikája e konstruktív-dekonstruktív tengely mentén jön létre. Az apát idézi az elromlott, megszerelt, majd mégis eladott hűtőszekrénnyel vívott küzdelem, a Pécs határában található családi földek művelése. Az autofiktív módon is olvasható narrátor irodalmár létére próbálja egyben tartani a földeket, elvégezni mindazt a munkát, amit anno apja és nagyapja csinált évről évre, legyen szó a szülők permetezéséről vagy a hordók kénezéséről. A feszültség tapintható, a megfelelési vágy együtt jár az önállósulás tapasztalatával, amit a prózai leírások és a szabadabban futó versek közti törés visz színre látványosan. Eközben a szövegegyüttes metakommentárként és metafikcióként is működik: arról olvasunk, hogy születnek a versek, azokat a narrátor kommentálja, miként a születőben lévő alkotását is.