Vissza
0 Kosár
Nincs termék a bevásárlókosárban.
Keresés
Filters
Preferenciák
23%
Teljes leírás
Az Ünnepi Könyvhétre megjelent kötet egy regényt és egy színdarabot tartalmaz. A regény címe spirituális tanokból vétetett, ugyanis a tibeti buddhisták nevezik bardónak azt állapotot, amikor a testből kiszáll a lélek, de még nem távozik el véglegesen, hanem még a köztes létben, azaz a bardóban időzik. A történet mesélője egy fiatal, energikus és szabad szájú asszony, aki autóbalesetet szenved, és ezért maga is ebbe az állapotba kerül, legalábbis kábult állapotában úgy hiszi, már nem térhet vissza az "árnyékvilágba", és ezért őrangyalának egy múltat felidéző monológban meséli el, mi vezetett korpusza elhagyásához. Filmként pereg le életének valamennyi mozzanata, megszenvedett kamaszkora, majd a férfi, akinek oldalán családot alapíthatott. Három, ebből többnyire nem tervezett szülése, majd az építészmérnök férj fura menekülése otthonukból, amelynek hátterében kormányváltás és a helyi hatalmasságok pálfordulása áll. Gyermekei, amint lehetőség adódik, kereket oldanak, külföldön próbálnak szerencsét, legkisebbik fiúk marad velük, de ő kétes, mi több törvénybe ütköző cselekedetekbe "botlik" minduntalan. Pillanatfelvételekben rögzíti a szerző hősnője életútjának állomásait, azokat a fordulópontokat, útelágazásokat, ahol még lett volna visszaút, választási lehetőség. Az elbeszélő csapongó, ám mégis rendszerré álló története, melyben végigpásztázza életének eseményeit, azzal a boldog végkifejlettel kecsegtet, hogy ha mégis visszatérhet az életbe a klinikai halál állapotából, az őrangyala segítségével átértékelve életét, talán tud majd fordítani rajta... Az Új Angyalok című színdarabkísérlet, amely alcímében jelölve ún. "hatalomjáték", valahol Európában játszódik. Szerzője két "félidőben" realista eszközökkel, szubjektív világlátással kísérli meg megmutatni a mai világot, s bár ezek a képek többnyire abszurdak, az olvasó mégis, ha torzított képben is, de láthatja a mai valóságot... Érdemes széles körben ajánlani a kötetet, amelynek szerzője humorba ojtott realizmussal vonja be történeteibe az olvasókat. "www.kello.hu © minden jog fenntartva"
Tunyogi László (1953-)

Új angyalok - Bardo

Borító ár
2 990 Ft
Aktuális online ár
2 302 Ft
Termék részletes adatai
Szerző
Tunyogi László (1953-)
ISBN
9786155667626
Nyelv
magyar
Megjelenés éve
2017
Méret
20 cm
Kiadó
Noran Libro
Cikkszám
3001026608

Darabszám