Vissza
0 Kosár
Nincs termék a bevásárlókosárban.
Keresés
Filters
Preferenciák
25%
Teljes leírás
Elsősorban a Vasi Szemlében, valamint az Életünk, az Építésügyi Szemle, a Bár és a Sugárút című folyóiratokban 2001 és 2016 között megjelent, fejlesztéspolitikai, társadalomkritikai és társadalomtudományi esszéit gyűjtötte kötetbe Markó Péter szociológus, kiegészítve néhány olyan írással, amely most olvasható először nyomtatásban. Mivel a szerző 1998-2006 között a Vas megyei közgyűlés elnöke, valamint egy ideig a Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács elnöke is volt, így nem véletlen, hogy az írások jelentős része a megye, a határrégiók fejlődési lehetőségeivel, a megnyíló európai térben kínálkozó új szerepeivel, és persze a kibontakozás belső akadályaival foglalkoznak. A szerző a helyi témákon kívül globális kérdésekkel is foglalkozik, a terrortámadásoktól a gazdasági válságon keresztül a menekülthullám okozta politikai és morális konfliktusokig. A kötet második része a 19-20. század néhány kiemelkedő hazai és nemzetközi gondolkodójáról szóló elemzést gyűjt csokorba, Széll Kálmántól Eötvös Józsefen és Jászi Oszkáron keresztül John Maynard Keynes-ig és Pierre Bourdieu-ig. A kötetet az írások eredeti megjelenési adatainak felsorolása zárja. "www.kello.hu © minden jog fenntartva"
Markó Péter (1953-)

Túl az előítéleteken

Borító ár
2 800 Ft
Aktuális online ár
2 100 Ft
Termék részletes adatai
Szerző
Markó Péter (1953-)
ISBN
9789635145315, 9786155145315
Egyéb szerzőség
Sárvár. Önkormányzat (közread.)
Nyelv
magyar
Megjelenés éve
2017
Méret
22 cm
Kiadó
Sárvár Város Önkormányzata
Cikkszám
3001028589
Alcím
társadalomismeret haladóknak

Darabszám