Vissza
0 Kosár
Nincs termék a bevásárlókosárban.
Keresés
Filters
Preferenciák
20%
Teljes leírás
Saitos Lajos a kevés szóval sokat mondó költők egyike, aki bámulatos erővel képes néhány sorba, egyetlen találó képbe, remekbe szabott metaforába sűríteni létélményét, megannyi fölismerését. Minden verse olyan, akár "Madár röpte a konzervdobozban" (Négysorosak). A szigorúan behatárolt tér, a köznapi tapasztalatból ismert mikrovilág, az apróságokban kiteljesedő tárgyiasság adja versvilágának felszínét, ám e kicsiségeket összekapcsolja valami nem evilági ihletés, a nagy egész látásának élménye, a szerteágazó és összekapcsolódó metaforák gazdag ívhálózata, az asszociációk szabadságának univerzalitása. Ez a nagyfokú komprimáltság természetesen hozza magával a rövid műfajok (haiku, limerick), az aforisztikus megfogalmazások alkalmazását. A szűkszavúság, a sűrítettség a képvilágra is döntő hatással van, hiszen Saitosnak egyetlen trópussal kell kifejeznie azt, amit mások strófák sorában mondanak el. Ezért képei önmagukban és egymáshoz való viszonyukban is sokatmondóbbak a másokénál; olyan feszes részekből fölépült, szigorral tervezett versvilág keletkezik így, ami párját ritkítja kortárs költészetünkben. A minden trópuson, soron átsütő gondolati dinamika, az asszociációk erőtere teszi már-már röpítő hatásúvá Saitos Lajos költészetét, amelynek e válogatása - kiegészülve a költő friss verseivel - jelentős értéke kortárs líránknak. "www.kello.hu © minden jog fenntartva"
Saitos Lajos (1947-)

Túl a fényeken - Válogatott és új versek

Borító ár
1 800 Ft
Aktuális online ár
1 440 Ft
Termék részletes adatai
Szerző
Saitos Lajos (1947-)
ISBN
9786155562761
Nyelv
magyar
Megjelenés éve
2017
Méret
20 cm
Kiadó
Hungarovox
Cikkszám
3001025002
Alcím
válogatott és új versek

Darabszám