A fotóművész Aknay Tibor az ezredfordulótól van jelen költőként kortárs irodalmunkban, azóta minden újabb kötetének megjelenése versünnep. E negyedik verseskönyve egyfelől folytatása az életmű korábbi lírai realista vonulatának, másfelől továbblépést mutat a rövidebb formák, a tömörebb, fajsúlyosabb mondandójú poézis felé. Ez pedig nem jelent kevesebbet, mint hogy Aknay Tibor valóságos költészeti attrakciókat mutat be. Mivel a lírai realizmus képviselője, ő is az „itt és most” helyzetéből ívelteti föl gondolati vagy érzelmi tartalmú mondandóját; az attrakció pedig abban áll, hogy az első nekifutásra képes tér és idő végtelenbe mutató dimenzióját, a lírai alany világtávlatát fölmutatni. Legjava versei egyszerre mutatják a verstermő gondolat kiinduló helyzetét és jelen idejét, valamint a lírai ego által bejárt szellemi utat, létének perspektíváját: a jövő időt és a végtelen teret.