Bármennyire és bármilyen jogosan berzenkedünk Trianon ellen még 100 év múltán is, a párizsi és a későbbi határbizottsági jegyzőkönyveket olvasva ne gondoljuk, hogy ennél semmiképp sem lehetett volna rosszabb. Lehetett volna, és néhány helyen bizony nagyon kis apróságokon múlt. Ha 1919. március 7-én délután, valamikor fél hat után Párizsban, Pichon külügyminiszter irodájában, a Csehszlovák Ügyek Bizottságának ülésén az amerikai Charles Seymour nem makacsolja meg magát, és inkább előbb indult volna vacsorázni, akkor ma majdnem a Vác feletti Naszályon fut a határ, s Romhányt, Hollókőt, a teljes Ipoly-völgyet és a Börzsöny nagy részét is elvesztettük volna. Az se sokkal többön múlt, hogy nem csatolták el a Nagykárolyt Mátészalkán, Vásárosnaményon és Záhonyon át Csappal összekötő vasutat is. A nagy dolgok a párizsi konferencia bizottságaiban dőltek el. Később, a helyi határmegállapító bizottságokban is hasonló viták folytak, de akkor néhány száz méteres, egyes helyeken pár kilométeres változtatás volt a tét. Minderről egy soha nem látott gazdag kép- és térképanyag segítségével tájékozódhat az Olvasó.