A székely mitológiát teremtő Balázs Ferenc a Trianon utáni állapotokból indult ki: „A magyar földet részekbe osztották, s a fejet – Budapestet – elzárták a karoktól és a lábaktól. […] Eddigelé a vidék minden kitermelt értéke Budapestre ömlött… […] A nagy elbúcsúzáskor még nem lehetett tudni, hogy folyik-e vissza valami az árván hagyott területekre, vagy üti-e föl a fejét a hegyek között új írósereg. De most erdélyi magyar irodalom új fejjel és új testrészekkel letagadhatatlanul és vitán kívül állóan: van.” Tehát létstratégiai kérdésnek tekintette a programadást. Vele párhuzamosan a kisebbségi kulturális paradigmaváltást előkészítő Jancsó Béla a székely néplélek felfedezésére buzdított. Abból a felismerésből indult ki, hogy a nemzeti katasztrófa, a tágabb szellemi boltozatú haza elveszítése után megmaradtak a szülőföld értéktartományai. Bartók példája lebegett előtte, aki „a komor hegyekbe dugott kis falvakból a székely zenét London és Párizs fülébe vitte, s a világ nagy szívéből visszhang szólt a tragikus kis nép sötét és mély életakaratára”. (Részlet a kötetből) Cseke Péter kolozsvári irodalomtörténész minden alkalmat megragad, hogy a Trianonnál leszakított erdélyi magyar irodalmat és kultúrát közös kinccsé mentse. Ez a könyv is ezért íródott. Jancsó Adrienne, Jancsó Béla, Balogh Edgár, Buday György, Tamási Áron és a lapok, kulturális folyóiratok bemutatásáért köszönet illeti Cseke Pétert, aki az utolsó őrző  de reménykedjünk, hogy e könyvet olvasva, akad a fiatalok között olyan, aki folytatja ezt a leletmentést. Az NKA támogatásával