Ivan Bunyint, az első Nobel-díjas orosz írót hajlamos egyoldalúan szemlélni az irodalomtörténet, elsősorban a forradalom előtti nemesi és falusi világ hanyatlásának krónikását látva meg benne. A Tolsztoj megszabadulása válogatott elbeszéléseit olvasva egy másik Bunyinra csodálkozhatunk rá, aki nem csak a „régi Oroszország” pusztulásáról, vagy éppen a szerelemről írt a maga lírai szépségű nyelvén. Ezek a magyar nyelven többségükben most először megjelenő írások egy összetettebb, mélyen filozofikus szerzőt tárnak elénk, akit mindenekelőtt törékeny emberi létezésünk talányai foglalkoztattak – aki élet, halál és öröklét megválaszolatlan rejtélyeire kereste a választ, hol a pravoszláv hittől, hol a buddhizmus bölcseletétől ihletetten, de mindvégig a mai olvasó számára is élvezetes és elgondolkodtató formában. Szintén halál és halhatatlanság témáját járja körül kötetünk utószava, összevetve Bunyin és a nagy előd, Tolsztoj halálfilozófiáját. „Csupán egy dolgot tudtam minden kétség és habozás nélkül – hogy létezik valami, ami még a földi ősidők mélységénél is magasztosabb… talán az a titok, amelyet némán őrzött ez az éjszaka… És először gondoltam arra, hogy talán éppen ez a jelentőségteljes dolog, amit általában halálnak neveznek, nézett farkasszemet velem ezen az éjszakán, és hogy első alkalommal fogadtam őt nyugodtan, és értettem meg úgy, ahogyan az embernek kellene…” IVAN ALEKSZEJEVICS BUNYIN (1870–1953) író, költő, műfordító. A XX. századi orosz irodalom egyik legjelentősebb alkotója, a Turgenyev, Tolsztoj és Csehov nevével fémjelzett klasszikus prózai hagyományok továbbéltetője, az „orosz Proust”. 1933-ban irodalmi Nobel-díjban részesült.