Babics Imre költészetét egyszerre jellemzi a klasszikus hagyományok követése és a kísérletezés, ráadásul mindkettőt igen magas színvonalon műveli. Új könyve is kettősséget mutat, egyrészt epigramma tömörségű versek sora, másrészt együttesük testesebb kompozíció, olyan szövegkorpusz, amelynek közel nyolcvan versdarabja egy-egy madárfaj alakjának lírai stilizáltságú megjelenítése. A madarak nevének alfabetikus rendjébe sorolt versek – az albatrosztól a zöldikéig – sajátossága, hogy a költő nem madártani leírást ad róluk, hanem gondolati vagy hangulati kicsengésű képet alkot valamennyiről. A kondor keselyűről így ír: „Megnyilvánul kondor szárnyán / a Nap, hője már súly, éget, / lenn sejtmagot nő be a zárvány: / Fenn nincsenek egyezségek”.