Babics Imre a kortárs metafizikus-gondolati költészet rejtekezve kísérletező alakja. Életművében találni míves nagykompozíciókat éppúgy, mint ihletett kisszerkezeteket. Legújabb kötetében az epigrammatikus eltökéltség egy rendhagyó – egzotikus szárnyasok mellett a képzelet jelenvalóságát is magába ölelő – madártan esszenciáit nyújtja. Az alcím jelölte „spirituális ornitológia” fuvallatosan nagyszabású poétikában teljesedik ki. Albatrosztól a griffen át a zöldikéig ábécérendben rajzol transzcendens portrékat ez a hetvenhét négysoros költemény – melyek a verstani játékosságot létválságra is figyelő pátosszal vegyítik, s az állati létezésben – a nem emberi lényeket tárgyiasító, példázatos-allegorikus hagyományokon túlperdülve – saját jogú, önértékű ontológiai eseményrendre ismernek rá. Könnyed bravúrrímek és meg-megtört felező nyolcasok összetetten kavargó, de harmóniáért esdő versvilágában járunk – ahol a cinege „szemlencséjén a Hold: kis lob”, a fecskének „iránytűje a végtelen”, s a lile körül „téridő síkja / hull”. Azt érezni: „a Tervben finom illeszték” itt minden – és mindenki. Lám, az elmélyült ökotudatosság, ha bölcseleti poézist fűt, egy új, közös tudati állapot nyitánya is lehet. A kiadvány eszméleti különlegessége Szemadám György mellékletben közölt festményeiben tetőzik. (Halmai Tamás)