Maros András új kötetének elbeszélő-főszereplője előtt – nem sokkal az 1990-es rendszerváltás után – mesebelinek tűnő lehetőség nyílik. Némi protekciónak, meg persze saját rátermettségének köszönhetően megveti lábát a frissen újraszülető hazai reklámiparban, ahol a legalantasabb feladatokkal megbízott gyakornokból egészen az igazgatói pozícióig viszi. És közben Budapesttől Moszkváig, Varsótól Sopronig csetlik-botlik, esik-kel a barátságok, párkapcsolati bonyodalmak, az iparági intrikák, a felnövéssel járó dilemmák útvesztőjében. A könyv egyszerre Julien Sorel-i karriertörténet, nosztalgikus időutazás az 1990-es és 2000-es évekbe, száguldó pikareszk a vadkapitalizmus korának Magyarországán... legfőképpen pedig végtelenül szórakoztató, feszes és mesteri próza. Magyarán sokkal, de sokkal több, mint az Ön reklámregénye! „Igen, ki vagy rúgva, de abszolút nem ez a lényeg. Ha te tényleg csak ezt az infót viszed el, akkor valamit nagyon nem értettél meg. Mi itt olyan ügyfélközpontú csúcstechnológián alapuló megoldásrendszerek menedzselését fogjuk tolni kiszolgálóhálózatok karbantartását egyesítő adatfigyelő bázisokkal, hogy azt fogja hinni az ügyfél, hogy Japánban van. De most már ez az alap. Kicsit jótékonykodunk mellé, kiállunk ügyekért nyilvánosan, és ennyiből, János, itt már... Nem vagyok János. Felfordította a lapot, ami eddig lefordítva hevert előtte az asztalon, onnan kipuskázta a nevemet, hogy legalább egyszer eltalálja, megszólított, még egyszer megszólított, mintha így kiradírozhatta volna az eddigi Jánosokat.”