Szászi Zoltán huszadik kötete hűen tükrözi a szerző eklektikus világlátását: műfajok és beszédmódok, világok és idősíkok, a magyar történelem, illetve a potenciális jövő ütközik ebben a szatirikus alaphangon megkomponált szövegegyüttesben. Örök érvényű állításnak hat egyre inkább, hogy a kevésbé demokratikus rendszerekben kivirágzik az abszurd, a jelen – az éles szemű értelmiséginek, szakembergárdának – abszurd politikai és társadalmi jelenségei csak az abszurdon keresztül érthetők meg és dolgozhatók fel. A jelen kötet meséket, novellákat és történeteket foglal magában az alcím szerint, melyek közül a novella bír valamelyest biztos műfaji keretekkel, a mesék és a „történetek” ezzel szemben éppen meghatározatlan voltuk miatt lesznek alkalmasak arra, hogy különböző jelentésekkel és olvasati lehetőségekkel töltse fel azokat a szerző.