Szeredás Emerenc soha senkit nem engedett be lakásába, ajtaját mindig zárva tartotta. Betegségéből sem óhajtott kilábalni, miután élete összetartó kereteit és neve legendáját elpusztította a hatósági rendelet, amely felnyitotta lakását a kíváncsiak előtt. Mintha belső világát is egy zárt ajtó torlaszolta volna el, csak egy másik árva előtt leplezte le árvaságát, sose közölte, milyen egyedül van. Nem kért senkitől semmit, nem szorult senkire, mindenki terhét úgy tudta vállalni, hogy közben hallgatott a sajátjáról. Emerencet az egész utca szerette, viszont saját érzelmeit sikerült ügyesen úgy eltitkolnia, hogy egy bizonyos távolságtartás képzetét keltse. Leplezetlen odaadással csupán az állatokat szerette - Violát, a kutyát és a saját lakásában dédelgetett, az utcán és a kertekben összeszedett kilenc kóbor macskát. Meggondolatlanul nagylelkű volt - ő csak adhatott, de ajándékot sohasem fogadott el. Nagyon ritkán beszélt önmagáról, akkor sem élettörténetét, hanem egy-két epizódot mesélt el életéből - ezt is jól megválogatván, hogy barátai közül mit és kinek. E ritka megnyilatkozásokat mozaikszerűen összerakva kikerekedik Emerenc múltja, jellemrajza, de még így is homály fedi egyéniségét. Nem foglalkozott politikával, nagyon erős értelmiségellenessége miatt sosem olvasott, ennek ellenére félelmetesen okos volt - ő az embereket ismerte. Az írónő mély lélekábrázolással mutatja be hősét, egy olyan egyéniséget, aki az élet bármely pillanatában, bármilyen körülmények között meg tudja állni a helyét - egyben gazdagítva a Szabó Magda művek emlékezetes regényalakjainak sorát. A lélekelemző próza kedvelőinek ajánlható. "www.kello.hu © minden jog fenntartva"