Vissza
0 Kosár
Nincs termék a bevásárlókosárban.
Keresés
Filters
Preferenciák
Teljes leírás
Popper Péter (1933-2010) az ismert és népszerű író, pszichológus és tévés személyiség fia immár harmadik kötetét szenteli édesapja emlékének. E vegyes tartalmú – esszéket, vallomásokat, emlékezéseket, öninterjúkat, novellákat soroló – kötet is az apának írott episztolával (Hát szia, apa) kezdődik. Az öt levélben szinte újraéli kapcsolatukat, fölidézi apja írásait, olykor vitázik vele, de leginkább szembenéz önmagával. A Temesi Ferenctől ismerős cikksorozat-címmel (Vegyes, vágott gondolatok) önéletrajzi vallomást közöl betegségéről, testi szenvedéseiről, eközben szerteágazó asszociációival emlékei sokaságát idézi föl csapongó módon, úgy, ahogyan azt minden emlékező teszi. Az Esti elmélkedés az örök kamasz vallomása; a Beszélgetéseim a halállal a hozzá közelállók elvesztése miatt érzett fájdalom inspirációjával született. A Levél fiaimnak az életben talán-talán elérhető boldogságról szól. A lélek útja című novella házaspárja a betegség okozta szenvedés, a búcsúzás és a halál szomorú történetében ad példát humanizmusból. Az Évszakok hangulata című, impresszionista megfogalmazású kisesszé azt adja, amit címe ígér, csak éppen a természet váltakozása mellett az ember lelkében váltakozó benső évszakokról is szól. Ugyancsak a betegség és a halál a témája a krónika formájú Fájdalmas interjúnak, ezúttal az író barátjáról, Endréről van szó, akinél gyomorrákot diagnosztizáltak. A jövő című novella egy gyilkosság pszichológiájából kiindulva a mai emberiség univerzális gondjaiig jut el. Az Éjjeli gondolatok pedig grimaszos-ironikus biztatás, hogy merjünk szembenézni saját keserű vagy félelmetes gondolatainkkal. Tanácsként idézi, amit Tímár Péter Csinibaba című filmjének erőművésze mondott a partnernőjének a csónakban ülve: "Nem süllyedünk, Olgicska, csak a víz emelkedik". "www.kello.hu © minden jog fenntartva"
Popper Gábor (1960-)

Tévutakon?

Aktuális online ár
1 120 Ft
Termék részletes adatai
Szerző
Popper Gábor (1960-)
ISBN
9789632482385
Nyelv
magyar
Megjelenés éve
2014
Méret
19 cm
Kiadó
Saxum
Cikkszám
3000235242

Darabszám