Vissza
0 Kosár
Nincs termék a bevásárlókosárban.
Keresés
Filters
Preferenciák
25%
Teljes leírás
A coachként dolgozó, első kötetével jelentkező szerző, vélhetően a munkája során szerzett tapasztalatait is „belegyúrta” kötetébe. A regény főszereplője, Anna kétéves kapcsolatban él Áronnal és úgy tűnik, minden a legnagyobb rendben van közöttük. A lány úgy érzi, ha uralja testét, akkor a lelkével sem lehet nagyobb baj. Egészsége és fittsége érdekében minden nap edz, és ebben többnyire a szerelme is partner. Anna jó barátnője, Julcsi, már családos fiatal nő, aki reális tanácsaival egyengeti barátnője útját. Együtt járnak shoppingolni, és eközben számos intimitásról is szót ejtenek. A történet idején Anna egy jóhírű vendéglőben elköltendő vacsorához keres új ruhát, és ekkor Julcsi felteszi a kérdést, vajon lánykérésre készülődik-e Áron? Anna szeretné azt hinni, hogy barátnője nem téved, ám amikor a vendéglőben a férfi vallomását hallgatja, úgy érzi, megsemmisül körülötte a világ. Áron ugyanis nagyon kedvesen, de határozottan azt közli vele, hogy vége közöttük mindennek, mert bár barátként szereti és tiszteli Annát, véleménye szerint a kapcsolatuk kiüresedett, ellaposodott. Anna szinte sokkot kap a hallottaktól, majd miután otthon kisírja magát, úgy érzi, újra fel kell építenie az életét, de már nem Áron lesz a „tartóoszlopa” hétköznapjainak, meg kell tanulnia a férfi iránti „függőségét” felszámolva, saját lábára állni. Amolyan „fejlődésregényként” is olvasható a történet, amelynek során a lány önmaga pszichológusaként boncolgatja lelkét, és azokra a régóta benne „ágaskodó” kérdésekre kísérli meg a válaszadást, amelyek abban segítenek, hogy a kilátástalannak tetsző hétköznapokat visszájukra fordítva ismét megtalálja a boldogságot… Főként nőolvasók kereshetik a hagyományos, párbeszédben gazdag regények „tematikáját” követő történetet. "www.kello.hu © minden jog fenntartva"

Ez a termék jelenleg nem elérhető

Lőrincz Veronika

Teszek-veszek színészkedek

Borító ár
3 490 Ft
Aktuális online ár
2 618 Ft
Termék részletes adatai
Szerző
Lőrincz Veronika
ISBN
9786156151995
Nyelv
magyar
Megjelenés éve
cop. 2020
Méret
158 o.
Kiadó
Underground
Cikkszám
3001049417

Darabszám