Ha szemléletesen meg akarjuk ragadni a kereszténység keleti és nyugati felének szellemi különbségét, elég csak betekintenünk egy bizánci templomba, ahol nem a feszület van az apszis középpontjában, hanem a pantokrátor, a győzedelmes, a feltámadt Krisztus, a paruzia (második eljövetel), az utolsó ítélet Krisztusa. "Christos anesti!" - Krisztus feltámadt! - kezdi kis könyvét a karitatív munkájáról ismert, egyiptomi származású jezsuita teológus, Henri Boulad, aki a keleti, ortodox teológia szemszögéből tekinti végig a megváltás misztériumát. Azonban ne gondoljunk száraz, bonyolult teológiai fogalmak alkotta felépítményre, a szerző Ausztria és Németország városaiban (egy esetben Alexandriában) 1994 és 2003 között tartott előadásai, szentbeszédei képezik a fejezetek alapját, ezért felhívó, megszólító szavait, életből vett példáit szinte az előadóterem vagy a templom hosszhajóiban véljük zengeni. Véleménye szerint a nyugati egyházra olyan erősen rányomta bélyegét Szent Ágostonnak az eredeti bűnről való elgondolása, hogy végül is eljutott az ember és a világ mélységesen negatív szemléletére. Ezzel kíván szakítani imádságokkal kiegészített teológiai fejtegetéseiben. Az ökuménia jegyében idézi II. János Pál pápát: "Az Egyháznak mind a két tüdejével kell lélegeznie". Ezek egyike nyilvánvalóan a római, azaz latin rítusú egyház, másika a tanításaiban, szellemiségében sok tanulságot hordozó bizánci, keleti egyház.