A román költő 17 részes, elbeszélő költeményként olvasható versfüzére életről és halálról, de leginkább az ég és föld közötti létállapotról szól. A lírai alany pozíciója egészen sajátos, hiszen ő maga halott; a szikár textus a vízbe fúlt férfi monológja. Nicolae Tzone a mágikus realizmus költői eszközeivel mutat be egy Duna menti falut, ahol szavazást tartanak arról, hogy az elhunytak közül melyiké a legünnepibb tetem. Ez a morbid vetélkedés hét halott „bajnoksága”, amelyet a szerző szomorkás iróniával rajzol meg. A narrátor egy felhőbe vert szögről függ ég és föld között; egyetlen társasága Isten, ő az egyetlen, aki részvétet mutat iránta. A költő, akinek a holttestét a Duna kivetette, a magánytól és a részvétlenségtől szenved, hiába nyeri meg a holtak versenyét.