Az AB ART Kiadó dús hagyományú Lyra omnis sorozatában újra különleges kötetet üdvözölhetünk. A temetések című versfüzér 17 számozott, karcsú szövegtestben ad tudtunkra valamit az életről – mert több mindent a halálról. A szerző halott Roland Barthes-i tétele megejtően goteszk fénytörést kap itt: hiszen ebben a kötetben a lírai én az, aki halott. Túlvilági, pontosabban ég és föld közötti szólamok kanyarognak a filigrán kiadvány lapjain. A soronként jobbára egy-egy szóval megelégedő versnyelv az anyagtalanná letisztulni kész anyag vallomása: „lemosták rólam / a homokot / és a leveleket // letörölték / egész testemet / egy fehér / lepedővel / lassan / nagyon lassan / fejemtől / a talpamig [...] inkább / szomorú voltam / mintsem / halott” (01). A vízbe fúlt férfi monológsorozata – ha szükségszerű vázlatossággal is, de – mágikus realista módon rajzol elénk egy falut, melyben az elbúcsúztatandó halottakról szavazással dönt a közösség: melyiküké a legszebb, a legünnepibb tetem. Ez a szó szerint morbid versengés aktuálisan hét elhunytat mér össze, a „bajnokság” izgalmait fájdalmas önirónia tolmácsolja: „a temetések / ünnepnapok / a faluban [...] én / mert vízbe fulladtam / az én / falumban / soha / nem fogok / megnyerni / egy halotti / bajnokságot” (03). A beszélő egy felhőbe vert szögről lóg, társasága a megfigyelésben isten, az egyetlen szereplő, aki végül részvétet, sőt megbánást mutat: „oly nehezen / lemosható / testemről / a halál [...] az isten / velem együtt / figyel” (02). A költő, akinek holttestét a Duna kivetette, a magány sebét és a megbecsülés hiányát éli meg – holtában. Az érzelmi odafordulások kóros-krónikus elmaradásán a nem várt „siker” sem változtathat: „nyílt / szavazás / folyt // kövekkel / kavicsokkal / és / gyümölcsökkel” (10) – „ki / lesz / a halottak / halottja” (12) – „a vízbe fúlt / költő / győzött / fölényesen / a híres / maratonon” (13).