A pályakezdőnek számító költőnő második kötete az egyedül levő, önmagával összezárt lírai alany megannyi álorcás megszólalása; ez az alany próbál rejtőzködni, takarásban maradni és mások nevében beszélni. Kustos Júlia e rejtőzködő én megszólalásaihoz keresi a nyelvet, amelyet alapvetően két vonás határoz meg: a mítoszi utalás és a pontos kifejezés. Ennek példája a Iustitiáról szóló darabok sora (Jusztícia levelei; Jusztícia zárszava), vagy a Lilit bőrébe bújt költői alany megszólalása (Lilit megtorpan; Lilit tíztől számol). Mitologikus elemek és kifejező versbeszéd együttese valamiképp meseszerűvé teszi ezt a lírát, noha alapvetően gondolati költészetről van szó.