Vissza
0 Kosár
Nincs termék a bevásárlókosárban.
Keresés
Filters
Preferenciák
10%
Teljes leírás
Nicholas W. Zamiskával közösen írt könyvében nem hazudtolja meg magát Alexander C. Karp, a Palantir Technologies alapítója és vezérigazgatója, akit a szoftver- és védelmi ipar képviselői innovatív szemlélete és markáns politikai gondolatai miatt ismernek széles körben. A szerzőpáros egyrészt bemutatja, hogy milyen szerepet szán cégének az amerikai védelmi stratégia területén, miként gondolják el a magánszektorban vezető szerepet játszó cégek nemzetállami érdekeltségekbe való bevonását és ezen keresztül a társadalmi diskurzusban való szerepének nem öncélú megnyilvánulását. A Palantir Technologies mögött a társadalom jobbítása alapvető célként lebeg – természetesen piaci szereplőként a profit mozgatja a szoftverfejlesztő és adatelemző céget, de az amerikai kormánnyal közösen hosszabb távú projektek mellett is elköteleződtek. A szerzőpáros amellett érvel, hogy a korábban kormányzati partnerségben felálló és sokáig így működő Szilícium-völgy az önállósulást követően alapvetően siklott félre, mivel elvesztették a korábbi célokat és minden energiájukat, minden innovatív lendületüket a reklámiparba és a szórakoztatásba fektetik. Így a felhasználók kegyeit hajszolva dollárra váltják a figyelmet, miközben nem tesznek semmit a jelentősebb célok előmozdításáért. Ez kidobott idő és energia, amit másra is fordíthatnának. Karp úgy gondolja, hogy a politikai és a vállalati vezetők is nélkülözik a komoly meggyőződéseket, nem állnak ki semmilyen jelentősebb ügy mellett, hiányzik belőlük az elköteleződés vágya, ami hosszabb távon nemzetbiztonsági kockázatot rejt magában: a vetélytársak leelőzik Amerikát és a Nyugatot, amit csak a magánszerkorban teret nyerő vállalatóriások által generált profit érdekel.

Technológiai köztársaság

Karp, Alexander C. (1967-)

Borító ár
7 490 Ft
Kötött ár
6 741 Ft
Termék részletes adatai
Szerző
Karp, Alexander C. (1967-)
ISBN
9789635657322
Egyéb szerzőség
Bakos Kata Dóra (ford.)
Nyelv
magyar
Megjelenés éve
cop. 2026
Egyéb információk
318 o.
Kiadás pontos dátuma
2026.03.09
Kiadó
HVG Kv.
Cikkszám
3001098593
Alcím
a Szilícium-völgy útvesztése és a Nyugat jövője

Darabszám