Vissza
0 Kosár
Nincs termék a bevásárlókosárban.
Keresés
Filters
Preferenciák
Teljes leírás
Andy McNabot születése után anyja egy londoni kórház lépcsőjén hagyta, így nevelőszülőknél nőtt fel. Kamaszkorában kisstílű lopásokat követett el, letartóztatták, majd kiszabadulva 16 éves korában beállt katonának. Az első Öbölháború idején egy nyolc fős egység élén őrmesterként szolgált. A hadsereg után sokfelé volt szükség szakértelmére: újoncoknak oktatott gerilla hadviselésről, újságírókat képzett ki háborús körülményekre, több film készítésénél vett részt, mint különleges technikai tanácsadó. Nem csoda hát, ha többnyire saját élményeiből építkezik regényeiben. Ebben a történetben a SAS-ból kilépett szuperkommandós, Nick Stone magánháborújáról van szó. A terroristaellenes műveletekben roppant tapasztalt Nick ezúttal barátja halálának körülményei után nyomoz, mert az elhunyt hétéves kislányának nevelése is az ő nyakába szakad. Üldözik és üldöz, közben a kislányra is vigyáznia kell. Az ellene (vagy a kislány ellen?) folyó hajsza mögött természetesen nemcsak egyszerű terroristák állnak, hanem a bűnözőkkel és a nemzetközi terrorizmussal összefonódott politikai és pénzügyi alvilág is. "www.kello.hu © minden jog fenntartva"
McNab, Andy (1959-)

Távvezérlés

Aktuális online ár
1 599 Ft
Termék részletes adatai
Szerző
McNab, Andy (1959-)
ISBN
9789633831182
Egyéb szerzőség
Babits Péter (1968-) (ford.)
Nyelv
magyar
Megjelenés éve
2013
Méret
20 cm
Kiadó
Ulpius-ház
Cikkszám
3000226793

Darabszám