Amikor egy filozófus veszi magára az ítész szerepét, és teljes kritikai fegyvertárával lép a nyilvánosság elé, komoly szellemi mutatványt várhatnak az olvasók. Weiss János tanulmánykötete, melyben tizenhárom dolgozat kapott helyet három tematikus egységbe rendezve, éppen ezt ígéri leendő olvasóinak. A neves filozófus és egyetemi oktató az általa egységbe rendezett tanulmányok esetében tartózkodott attól, hogy egy – olykor a szövegegyüttesre oktrojált – külső narratívát érvényesítve adja meg a szövegek értelmezési horizontját, e szokványos eljárás helyett egy lazábban értett keretet vázol fel, amely egyrészt sikerrel kapcsolja össze a tanulmányokat, megteremtve ezzel a könyv belső kohézióját, mégis kellő szabadságot ad mind az olvasónak, mind az egyes szövegeknek, hogy önmagukban érvényesítsék mondanivalójukat, s ne a többi szöveggel együtt megtámogatva lépjenek arra az intellektuális pástra, melyen éppen egy kritikusnak kell minden bevitt találatra komoly figyelmet fordítania.