A szimmetrikusan szerkesztett, négy költeményfüzért tartalmazó verseskönyvben a négyes szám szimbolikus jelentésű: egyfelől jelenti a négy égtájat, másfelől a kereszt négy szárát. Ez utóbbit bizonyosan, hiszen Boda Edit a föltámadásra utal a kötet címével, ráadásul azt vallja, hogy a művészet, az irodalom transzcendens kapcsolatokat teremt. A négy, egyenként tizenkét számozott költeményt tartalmazó fejezet elsője (Szögember) a sebezhető emberről, Ábel kiszolgáltatottságáról szól tömör vagy kihagyásos helyzetrajzok formájában. E versekben a szerző az agresszivitás, a szeretethiány tapasztalatait rögzíti, és a túlélés módjait keresi. Például így: „Nem hagytál magamra, anyám, / vesszővel állsz kezedben, / fűzfa a legjobb: hajlik és színes. / Előled iszkoló állat. Ha lehettem volna” (IV.).