Egy gyerekfejjel az 1848-as forradalomban nemzetőrnek álló, majd büntetésből tíz esztendőn át katonáskodó fiatalember hazakerülve magának megbecsülést szerez, családot, egzisztenciát alapít, ennek lesz a szimbóluma egy szucsági családi ház. Egy generációval később pedig a lánya már városi asszony lesz egy ugyancsak önerőből felemelkedő fiatal vasutas oldalán, és a kolozsvári vasúti indóházat a Szamos-híddal összekötő Nagy utcán építteti fel új otthonát. Méghozzá keleti fekvésű ablakokkal, mert úgy gondolja, a reggeli nap fényétől vidámabb lesz a ház. Az utcán, amit ma Horea útnak nevezünk, és ahol ma villamosok, trolik, autók áramlanak, akkor gágogó libanyájakat vert fel egy-egy arra elhaladó szekér. Dáné Tibor (1923–2006) a ’80-as évek végén írt, kéziratban maradt, önéletrajzi jellegű munkájában egy szucsági és egy kolozsvári családi ház felépülésének története köré szabadasszociáció-szerűen művelődéstörténeti miniesszék sorát kanyarítja.