Vissza
0 Kosár
Nincs termék a bevásárlókosárban.
Keresés
Filters
Preferenciák
21%
Teljes leírás
A 2013 és 2016 közötti, Szigetvár környékén, elsősorban Szulejmán szultán sírkápolnáját kereső régészeti kutatások eredményeit összegzi a Pap Norbert és Fodor Pál által szerkesztett kötet. Az első írás, a két szerkesztő tollából, amely eredetileg a Magyar Tudomány 2016/9. számában látott napvilágot, a szultán halálának körülményeit és a halálozási hely környezetét elemzi komplex módon. Ezt követően Pap Norbert és Kitanics Máte tanulmánya a türbe utáni kutatás 1903 és 2016 közötti történetét foglalja össze. Hancz Erika részletesen ismerteti a régészeti ásatások eredményeit (a feltételezett egykori türbe, a mellette állt dzsámi és derviskolostor, valamint az erődítményrendszer feltárását), míg a megfigyelőként résztvevő török kollégák, Meral Özdengiz Basak és Ali Uzay Peker a feltárt épületegyüttes építészeti párhuzamait veszik számba. Gyenizse Péter és szerzőtársai a vizsgálatokban nagy szerepet kapó természettudományos vizsgálati módszereket mutatja be. A második részben Hóvári János, Pap Norbert, Bojtos Anita és Papp Júlia a türbe és Szulejmán emlékezetével kapcsolatos írásait olvashatjuk. A tanulmányokat egyenként irodalomjegyzék zárja. "www.kello.hu © minden jog fenntartva"

Szulejmán Szultán Szigetváron

Borító ár
4 000 Ft
Aktuális online ár
3 160 Ft
Termék részletes adatai
ISBN
9789631284829
Egyéb szerzőség
Pap Norbert (1969-) (szerk.);Fodor Pál (1955-) (szerk.)
Nyelv
magyar
Megjelenés éve
2017
Méret
299 p. : ill., részben színes, részben térk. ; 24 cm
Kiadó
Pannon Castrum Kft
Cikkszám
3001030949
Alcím
a szigetvári kutatások 2013-2016 között

Darabszám