Vissza
0 Kosár
Nincs termék a bevásárlókosárban.
Keresés
Filters
Preferenciák
Teljes leírás
Hat évvel ezelőtt jelent meg feLugossy László egykori szentendrei, jelenleg sárospataki performer-képzőművész eddigi munkásságát a hetvenes évektől 2007-ig bemutató összefoglaló album, Nincs modor (200812111) címmel. A MissionArt Galéria munkatársai úgy gondolták, szétnéznek a legendás Bizottság alapító és együttestag házának padlásán, és nem is csalatkoztak. Tetemes mennyiségű, kaotikusan felhalmozott művet találtak, melyeket rendszerezve könyvvé is formálták. A jelzetlen és datálatlan rajzok, festmények és objektek színes reprodukciói töltik meg a Kivágott képek, a Ruhaképek és a Rajzok, tervek, vázlatok című fejezeteket. A fotó és papír alapú műveken kívül korábbi installációk részletei is előkerültek, melyeket már nem lehetett rekonstruálni. Így is láthatunk jó néhány happeningről készült dokumentációt az Akciók, fotók, kontaktrajzok részben, emellett pedig az antidiszkót játszó, alternatív zenekar, az A. E. Bizottság utolsó, 1986 nyarán rendezett koncertjén készült, fekete-fehér fotókat is. A gazdag képanyag szüneteiben feLugossy Kishonthy Zsolttal 2014 tavaszán váltott e-mailjeit (Digitális beszélgetések), majd Tatai Erzsébet (Jelentések színeváltozása), Várnagy Tibor (Új hullám), Beöthy Balázs (Lélekjelenlét) és K. Kabai Lóránt (Laca-mozaik) esszéit olvashatjuk. A 2014 őszén a B55 Galériában azonos címmel megrendezett kiállítás bővített kísérő katalógusát a szerző életrajza, díjai, egyéni kiállításai, közgyűjteményekben elhelyezett műveinek jegyzéke, bibliográfiája és publikációinak listája egészíti ki. "www.kello.hu © minden jog fenntartva"
feLugossy László (1947-)

Szufla

Raktári szám: 9789638074409
Aktuális online ár
2 000 Ft
Termék részletes adatai
Szerző
feLugossy László (1947-)
ISBN
9789638074409
Egyéb szerzőség
Kishonty Zsolt (szerk.);Dombovári Tibor (1956-) (fotó);Mester Tibor (közrem.)
Nyelv
magyar
Megjelenés éve
2014
Méret
26 cm
Kiadó
MissionArt Galéria
Cikkszám
3000240531
Alcím
túltermelési kisérletek a nyolcvanas évekből

Darabszám