Az evolúció történetét nemcsak a versengés formálja, hanem a fajok közötti együttműködés is. Évezredekkel ezelőtt, valahol Afrika szubszaharai erdeiben egy madár az énekével az embert hívta segítségül. Ez a madár, a mézkalauz ma is elvezet bennünket a mézzel teli kaptárhoz, hogy aztán megosztozzon velünk a zsákmányon. A történet egészen hihetetlen, de nem egyedülálló. A világhírű amerikai ökológus és evolúcióbiológus, Rob Dunn amellett érvel, hogy a fajok közötti szövetségek a természet legfontosabb mozgatórugói. A sejtek, az állatok, a növények és az emberek kölcsönösen függenek egymástól: a hangyák gombákat termesztenek és fákat gondoznak, a delfinek együttműködnek a halászokkal, a háziállataink és haszonnövényeink pedig – talán – minket formáltak, nem pedig fordítva. És bár mi, emberek hajlamosak vagyunk független lényként tekinteni magunkra, szövetségünk a többi fajjal arra világít rá, hogy mindig is más fajokkal együtt, rájuk támaszkodva léteztünk. Hogy felismerjük-e végre ezt az alapvető igazságot, azon élhetőbb, kevésbé magányos és fenntarthatóbb jövőnk is múlik.