Az ötvenes évei derekán járó, tehát minden értelemben véve érett szerzőnek számító Vezekényi György egyszerre első kötete író és nem: bár korábban jelentek meg már írásai elektronikus dokumentumként (e-könyv formában), "igazi" kötettel csak most jelentkezik. Művének első félszáz oldalát a versei töltik ki: csupa versszakokba rendezett, küllemét tekintve a klasszikus formákhoz igazodó, de rímtelenségében, sajátos belső ritmusában, hangulataiban és mondanivalójában pregnánsan modern költemény. E látszólag ellenmondás feloldódik a tradicionális témák tégelyében: "De vagy-e olya szép, mint emlékszem, / vagy hangod és arcod kemény lett, / mint utolsó leveled, / mi porosodó polcomra helyezte / örök-emlék fényképedet?" (Találka). Máskor haikut farag: "Kék ég alatt az / utolsó színes hullnak, / fákról a földig."; vagy éppen a természet ihleti meg: "Mese-táj lett itt hirtelen, / fehér nyoszolya, / miben egy dunna alatt / takarózunk mindannyian." (Hóesés). Kötete második felét a Visszatérés című kisregény tölti ki. Az öt fejezetben az egyes szám első személyben mesélő narrátor számol be az olvasónak bizonyos Kodegidorral közös epizódjaikról, kalandjaikról, amelyek olykor álomszerűbe hajlanak, máskor közös filozofálásba és filozofikus eszmecserébe, sajátos párbeszédekbe, koan-szerű különös jelenetbe. A kötet úgy a kortárs líra, mint próza kedvelőinek a figyelmére számíthat. "www.kello.hu © minden jog fenntartva"