"És az egész világ csak egy linkgyűjtemény,/ s a dolgok benne linkek -/ kattintsak bárhová, folyton te tűnsz elém,/ te vagy honlapja mindnek.// Be kell ugyan hogy érjem egy jpg fájllal,/ míg gépelek vakon/ (mivel te otthon ülsz, amit a szívem fájlal,/ s én itt, ahol lakom)// de épp ezért van úgy minden, ahogy remélem,/ s vagy az, kit képzelek,/ s nem éktelenkedik nekünk még itt e mélen/ se pont, se ékezet." - ezeket a sorokat (Vers az elektronikus levelekről, amiket váltunk) s e bravúros rímeket olvasva kikívánkozik a sejtés: ő "korunk Kosztolányija". Varró Dánielről van szó, aki immár megkerülhetetlen alakja a kortárs magyar lírának. Ismét megjelenő kötete az újabb magyar szerelmi költészet egészen eredeti teljesítménye. Varró Dániel ugyanis arra nyújt példát ebben a kötetben, amiről a nagyok ismerszenek meg: hogyan kell látszólag könnyedén, sőt hanyagul a legfontosabb dolgokról beszélni.