Vissza
0 Kosár
Nincs termék a bevásárlókosárban.
Keresés
Filters
Preferenciák
32%
Teljes leírás
B. E. Belle, vagyis Barát Enikő nem ismeretlen a honi olvasók előtt: az erotikus-romantikus regények elismert alkotója, aki a krimi műfajában is megtalálta saját hangját, évek óta jelentkezik újabb és újabb, az említett műfajok szerelmeseinek bátran ajánlható kötetekkel. A jelen regényben, amely szép, éldekorált kiadásban jelenik meg, B. E. Belle négy, már korábbról ismerős nőt állít a középpontba. Az e-könyvként, négy részben megjelent Szinglik-sorozat egységes regényt kapott, benne a novellákból ismert szereplők és események lettek összefűzve, valamint a Santorini szigetén játszódó történet méltó lezárást is kapott. A történet szerint a négy barátnő, akik olykor nem is különbözhetnének jobban egymástól, a véletlen szeszélyéből adódóan egyszerre lett szingli. Hogy Zora, Mia, Hanna és Vica párkapcsolata miért futott zátonyra, kiderül a regényből, az mindenesetre elöljáróban is elmondható, hogy a hűtlenségnek központi szerep jut az elbeszélésben.
B. E. Belle (1988-)

Szinglik

Korábbi ár
4 773 Ft
Borító ár
6 199 Ft
Aktuális online ár
4 215 Ft
Termék részletes adatai
Szerző
B. E. Belle (1988-)
ISBN
9786156761026
Nyelv
magyar
Megjelenés éve
2024
Méret
334, [1] o.
Kiadó
Maraton
Cikkszám
3001087905

Darabszám