Az író már előző novelláskötetébe is utalt arra, szándéka szerint a mai magyar világot kívánja ábrázolni, olyan plasztikus stílusban, ahogyan arra kedvelt klasszikus francia írója, Faulkner vagy Szabó Dezső mutatott példát. Az élet nem más, mint végtelen szimfónia – hol tompa és rekedt, hol tiszta és ragyogó hangokból. Ezzel az idézettel vezeti be három (I. /Magyar/ szimfónia; II. szimfónia; III. /Tragikomikus/ szimfónia) írását Sz. Kovács Péter. Ezek a dallamok közvetítik a lét alapvető kérdéseit, de fontos mondandója van a hétköznapok látszólag eseménytelen világáról, amikor a város hajnali lüktetése, a falu korán kelőinek munka ritmusa (Vidéki capricco; Kerti nyitány) csendül fel a hangversenyen.