Vissza
0 Kosár
Nincs termék a bevásárlókosárban.
Keresés
Filters
Preferenciák
15%
Teljes leírás
Az Alsógatyás Kapitány című sorozat szerzője új történettel jelentkezik. Pontosabban annak a Dog Man című sorozatnak az első kötetéről van szó, melyet a másik széria két főszereplője: George Beard és Harold Hutchins, a Jerome Horowitz Általános Iskola rosszcsont diákjai alkottak meg. A magyar keresztségben Szimat naplója címen futó spin-off sorozat nyitányában először azt ismerhetjük meg, hogy a két srác hogyan lett a legjobb barát még az óvodában, kezdtek közösen képregényeket készíteni, és miként is született meg Szimat figurája. Ezt követik a kutyarendőr kacagtató kalandjai: rögtön az elsőből megtudhatjuk, hogyan is jött létre Szimat. Korábban ugyanis két lény volt: Matias, az erős, de buta rendőr és Szilveszter, a kicsi, de okos rendőrkutya, akik egy bomba hatástalanítása közben úgy megsérültek, hogy csak egyikük teste és a másik feje maradt épségben. Nem volt más lehetőség, mint a kutya fejét az emberi testre varrni. Így született meg Szimat, akinek a híre a bűnöző világban is gyorsan elterjed. Ezt követően, a négy történetben megállítanak egy óriás porszívót; szembe szállnak Robo kapitánnyal; elkapják a könyvszótalanító Petey-t; s túlélik a virslik háborúját. A kötetnek, melyet rajzos játékok zárnak, folytatása is lesz, Szimat naplója. A galád lények támadása címmel. "www.kello.hu © minden jog fenntartva"
Pilkey, Dav (1966-)

Szimat naplója

Raktári szám: MX-1480
Borító ár
3 499 Ft
Aktuális online ár
2 974 Ft
Termék részletes adatai
Szerző
Pilkey, Dav (1966-)
ISBN
9789634992509
Egyéb szerzőség
Bozai Ágota (1965-) (ford.)
Nyelv
magyar
Megjelenés éve
[2020]
Méret
231, [10] o.
Kiadó
Maxim
Cikkszám
3001057778
Sorozatcím
Delfin könyvek ; 2064-9746

Darabszám