Vissza
0 Kosár
Nincs termék a bevásárlókosárban.
Keresés
Filters
Preferenciák
20%
Teljes leírás
Szent László király uralkodása nem csupán azért kiemelkedő a magyar történelem számára, mert megvédte az országot a külső támadásoktól, mert megmentette a belső viszályoktól és mert gazdasági és társadalmi rendet és jólétet teremtett, hanem azért is, mert már életében példakép volt és személye évszázadokon keresztül a jó uralkodó mintaképét testesítette meg. Kultusza ugyanolyan hatással volt a királyi udvar embereire, a főurakra és a főpapokra, mint az „egyszerű nép” körében. "Amikor a magyarok meghallották -- olvassuk a gesztaírónál -, hogy Magnus (Géza) király meghalt, egész sokaságuk öccséhez, Lászlóhoz gyűlt, és egy értelemmel, közös szóval és egyetértő akarattal őt választották az ország kormányzására, vagyis helyesebben buzgó és állhatatos kéréssel rákényszerítették. Mindnyájan tudták ugyanis, hogy föl van ruházva a tökéletes virtusokkal, hite szerint katolikus, kiváltképpen kegyes, bőkezű adakozó, szeretettel teljes..." Szent László más szempontból is kiemelkedő fontosságú a magyar történelemben. Alakjában egyesül az ősi sztyeppei eredetű legendák mitikus hőse a keresztény szent lényegével. A középkori magyar freskók Szent László történetének nincs párja sem a nyugati sem a bizánci művészetben. Bánhegyi Ferenc színes és fekete-fehér képekkel illusztrált kötete tisztelettel adózik nagy királyunk emléke előtt. Ugyanez okból hazánk a 2017-es esztendőt a szent király trónra lépésének 940. és szentté avatásának 825. évfordulója alkalmából Szent László évének nyilvánította. "www.kello.hu © minden jog fenntartva"
Bánhegyi Ferenc (1952-)

Szent László, nemzetünk dicsősége és példaképe

Borító ár
4 830 Ft
Aktuális online ár
3 864 Ft
Termék részletes adatai
Szerző
Bánhegyi Ferenc (1952-)
ISBN
9786155084461
Nyelv
magyar
Megjelenés éve
2017
Méret
158 o.
Kiadó
Unicus Műhely
Cikkszám
3001032483

Darabszám