Vissza
0 Kosár
Nincs termék a bevásárlókosárban.
Keresés
Filters
Preferenciák
Teljes leírás
Közel háromszáz évvel ezelőtt, az 1720-as évek derekán döntött úgy először Szeged város vezetése, hogy támogatja a helyi zenei életet: ekkor alapították meg az első "kvártélyházat". A fejlődés innentől kezdve folyamatos volt egészen napjainkig, amikor a Szegedi Szimfonikus Zenekar öregbíti Szeged hírnevét. E neves intézmény fordulatokban gazdag krónikájából, s ennek kapcsán a város kultúrtörténetének egy szeletéből kínál ízelítőt a jelen kötet, amely kettős jubileum alkalmából került kiadásra: egyrészt kilencven éve alakult meg a Szegedi Filharmóniai Társaság, másrészt negyven esztendeje annak, hogy megalapításra került maga a Zenekar. A műben tizenegy, reprezentatív értékű tanulmány szerepel, amelyek keretei között - sok egyéb mellett - bemutatásra kerülnek a legnevesebb szegedi zenészek, a helyi komolyzenei élet alakulása, legfontosabb epizódjai, meghatározó korszakai az utóbbi száz évben, továbbá olvashatunk az elévülhetetlen érdemeket szerzett Vaszy Viktorról, valamint Pál Tamásról és Oberfrank Gézáról. A fekete-fehér és színes képekkel gazdagon illusztrált, szép kivitelezésű, CD-melléklettel kiegészített kiadvány minden érdeklődőnek ajánható.

Szegedi muzsikusok ( CD melléklettel)

Aktuális online ár
2 291 Ft
Termék részletes adatai
ISBN
9789639881785
Egyéb szerzőség
Tandi Lajos (1947-) (szerk.);Szegedi Szimfonikus Zenekar (közread.);Szeged Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal (közread.)
Nyelv
magyar
Megjelenés éve
2009
Méret
203 o.
Kiadó
Szegedi Szimfonikus Zenekar
Cikkszám
3000167490
Alcím
írások a város szimfonikusainak évtizedeiből 1919 - 1969 - 2009

Darabszám