Szalay Lajos (1909-1995) a huszadi századi magyar képzőművészet kiemelkedő alkotója volt, aki nemcsak Magyarországon, hanem Argentínában és az Egyesült Államokban is jelentős hatást gyakorolt a rajzművészet fejlődésére. Műveiben az emberi sors, a szenvedés, az erkölcsi felelősség és az igazságkeresés kérdései kerültek előtérbe. Életútját - amelyet ebben a szép kivitelű, fotókkal, reprodukcókkal gazdagon illusztrált kiadványban Sümegi György összegez - a művészi önállóság keresése, a hosszú emigráció és a késői hazatérés egyaránt meghatározta. Szalay tehetsége már egészen fiatalon megmutatkozott: gyermekrajzai korán felkeltették a figyelmet, és első világháborús témájú munkáival már 1918-ban bécsi kiállításon is szerepelt. 1927-ben felvételt nyert a Magyar Képzőművészeti Főiskolára, ahol Benkhard Ágost növendékeként tanult, majd kilenc hónapot Párizsban töltött, ahova a második világháború után, 1946-ban visszatért, majd végül Argentínában telepedett le, Tucumán egyetemén tanított, később Buenos Airesben folytatta oktatói munkáját. 1960-ban Szalay családjával az Egyesült Államokba, New Yorkba költözött; itt továbbfejlesztette sajátos, erőteljes vonalvezetésű rajzstílusát, miközben bibliai témájú munkákon és könyvillusztrációkon dolgozott. Művészete ebben az időszakban vált egyre inkább nemzetközi jelentőségűvé, 1972-ben pedig a Magyar Nemzeti Galéria nagyszabású kiállításon mutatta be életművét. Szalay Lajos 1988-ban végleg hazaköltözött, és Miskolcon telepedett le, amelyhez gyermekkorától erős személyes kötődés fűzte. Szalay jelentősége túlmutat a magyar művészettörténeten. Argentínában pedagógusként és alkotóként is maradandó hatást gyakorolt a grafika fejlődésére, Magyarországon pedig a rajzművészet megújítójaként tartják számon. A róla szóló albumot galéria, A magyar szabadságharc költészete Szalay Lajos rajzaival című összeállítás és adattár zárja. "www.kello.hu © minden jog fenntartva"