Vissza
0 Kosár
Nincs termék a bevásárlókosárban.
Keresés
Filters
Preferenciák
25%
Teljes leírás
A pécsi Kronosz Kiadó által megjelentetett sorozat egyes darabjaiban a legendás pécsi neveléstudományi műhely meghatározó személyiségeinek szakmai portréi olvashatóak, egyben ízelítőt adva az illető tudományos pályafutásának pregnáns epizódjaiból, műveiből. A jelen rész fókuszában Bernáth József áll: az ő személye és munkássága előtt tisztelegnek az összeállítók. Életműve terjedelemben és időhosszban is tekintélyes: kutatóként a hetvenes évek derekán kezdett tevékenykedni, emellett mindvégig oktatott, aktívan részt vett iskolafejlesztési kísérletek egész sorában, és egy évtizeden át vezette a Baranya Megyei Pedagógiai Intézetet. Az előszót és a bevezetőt követően hat írást olvashatunk Bernáth József tollából. Az első (A tanulók önművelésre nevelése) egy 1972-73-ban, egy pécsi középiskolában végzett kísérlet eredményeiről referál, amelynek témája - ahogy a cím is céloz rá - a tanulók önművelésre való rávezetése volt. Az önálló tanulás feltételei és lehetőségei című, 1981-es keltezésű dolgozat keretei között a permanens nevelés elméletéről esik szó. Ezt követi egy-egy részlet a szerző Közoktatástan, Az iskolák szakmai fejlesztése, valamint Fényes szellők (A népi kollégiumokról) című tanulmányaiból kiemelve, valamint a Szentlőrinc jövőbe mutató értékei című írás, amelynek keretei között kollégája, Gáspár László két évtizeden át tartó, egy szentlőrinci iskolában végzett kísérletsorozatát elemzi. A kiadvány végén találjuk Bernáth József publikációinak jegyzékét, és a róla szóló megjelent írásművek listáját. "www.kello.hu © minden jog fenntartva"
Bernáth József (1933-)

Szakmai életút-lapozgató VI - Válogatás Bernáth József írásaiból

Borító ár
2 000 Ft
Aktuális online ár
1 500 Ft
Termék részletes adatai
Szerző
Bernáth József (1933-)
ISBN
9789634670087
Egyéb szerzőség
Bárdossy Ildikó (1954-) (szerk.);Molnár-Kovács Zsófia (1984-) (szerk.);Bárdossy Ildikó (1954-) (szerk.);Kéri Katalin (1966-) (szerk.);Pécsi Tudományegyetem. Bölcsészettudományi Kar. Neveléstudományi Intézet (közread.)
Nyelv
magyar
Megjelenés éve
2017
Méret
21 cm
Kiadó
Kronosz
Cikkszám
3001030973
Sorozatcím
Szakmai életút-lapozgató

Darabszám