Vissza
0 Kosár
Nincs termék a bevásárlókosárban.
Keresés
Filters
Preferenciák
20%
Teljes leírás
A thrillerrajongó honi közönségnek nem kell bemutatnunk Arne Dahl munkásságát: a számos díjjal kitüntetett svéd író az évek alatt saját iskolát teremtett, amelyet az intellektuális, szépirodalmi minőségben megírt thrillerek fémjeleznek. A szerző 2016-ban kezdett el dolgozni a Sam Berger és Molly Blom kettősét középpontba állító sorozatán, melynek immár a negyedik részét is kézbe vehetik az olvasók. A Szabadság Dahl egyik legsötétebb és legbrutálisabb munkája, amely ezzel egy időben talán a legintimebb kötete is: az író ugyanis Berger lelki világát és családi kapcsolatait, érzelmi világát hasonlóan virtuóz módon viszi színre, mint a hátborzongató bűntényeket. A regényben nem csupán a bűntény megfejtése a tét: a nyomozó szerelme és újszülött gyermeke is veszélybe kerül. Sam Berger és Molly Blom még nem nézett szembe ilyen kaliberű üggyel és ellenféllel, minden erejükre és tudásukra szükségük lesz, ha ép bőrrel szeretnének kikeveredni ebből a halálos helyzetből. A regény idejében Berger már nem dolgozik a rendőrségnek, ehelyett biztosítási nyomozóként jár utána a halálosan unalmas ügyeknek. Felnőtt fiaival már nem tartja a kapcsolatot, és Molly Blomot, aki feltehetőleg tőle lett terhes, szintén nem látta már nyolc hónapja.
Dahl, Arne (1963-)

Szabadság

Borító ár
4 890 Ft
Aktuális online ár
3 912 Ft
Termék részletes adatai
Szerző
Dahl, Arne (1963-)
ISBN
9789636145132
Egyéb szerzőség
Torma Péter (1983-) (ford.)
Nyelv
magyar
Megjelenés éve
2024
Méret
367 o.
Kiadó
Animus
Cikkszám
3001087494
Sorozatcím
Skandináv krimik ; 1788-9510

Darabszám