Vissza
0 Kosár
Nincs termék a bevásárlókosárban.
Keresés
Filters
Preferenciák
20%
Teljes leírás
A hatvanas évek induló rocklegendái közül a Beatles mellett a Rolling Stones együttes mindig is a blues vagy rock and roll sötétebb hangzását képviselte. Ikonikus szerzőpárosuk, az énekes frontember Mick Jagger és a basszusgitáros Keith Richards mellett a dobos, Charlie Watts kezdettől az általában öttagú zenekar ritmusszekciójának motorja volt. A Stones történetét hosszú, a hatodik x-et is átugró pályafutásuk évtizedei alatt számtalan könyv és dokumentumfilm dolgozta már fel, de többségük a színpadon is mindig reflektorfényben álló, említett frontemberekre fókuszált. Az amerikai Mike Edison író, szerkesztő, társadalomkritikus és nem utolsósorban profi dobos a két éve, nyolcvanévesen elhunyt Charlie Watts-ot választotta életrajzi könyve főhősének. A cím az együttes egyik ikonikus számára, a Sympathy For The Devil-re hajaz, amely az 1968-as Beggars Banquet lemezük nyitózenéje volt némi sötét tónusú pszichedelikus hangzással fűszerezve (Ugyanebben az évben, ugyanezzel a címmel Jean-Luc Godard is forgatott velük filmet.) A szerző már az alcímben felteszi a kérdést: Mit tudott Charlie Watts? Mint aktív zenész kolléga, Mike Edison autentikus választ tud adni olvasmányos, lényegre törő könyvében.
Edison, Mike (1964-)

Sympathy for the Drummer - Mit tudott Charlie Watts?

Borító ár
3 999 Ft
Aktuális online ár
3 199 Ft
Termék részletes adatai
Szerző
Edison, Mike (1964-)
ISBN
9789634798729
Egyéb szerzőség
Kabdebó Flórián (ford.)
Nyelv
magyar
Megjelenés éve
2023
Méret
199 o.
Kiadó
Helikon
Cikkszám
3001082619
Alcím
mit tudott Charlie Watts?

Darabszám