A 21. század első évtizedei egyszerre hoztak technológiai forradalmat és egyre mélyülő bizonytalanságot: klímaválság, háborúk, migrációs konfliktusok, világjárványok és a mesterséges intelligencia által felvetett kérdések alakítják azt a poszthumán és posztantropocén világot, amelyben az ember már nem tekintheti magát a történelem vagy a természet kizárólagos középpontjának. Hornyik Sándor Sötét ikonológia című kötete ebből a tapasztalatból indul ki, amikor a kortárs képalkotás új értelmezési lehetőségeit kutatja. A szerző szerint korunk képei nem érthetők meg teljes mértékben a hagyományos művészettörténeti vagy ikonológiai módszerekkel, mert olyan világot tükröznek, amelyet a bizonytalanság, a fenyegetettség és a komplex összefonódások élménye hat át. A könyv egyik kulcsfogalma a sötét ontológia, amely arra utal, hogy a valóság többé nem tekinthető átlátható, stabil és emberközpontú rendnek, hanem olyan hálózatként jelenik meg, amelyben emberi és nem emberi szereplők egyaránt alakítják a történéseket. Ehhez kapcsolódik a sötét episztemológia gondolata is: a világ megismerése egyre nehezebbé válik, mert a globális folyamatok, technológiai rendszerek és ökológiai változások gyakran meghaladják érzékelésünk és értelmezési képességeink határait. A sötét hermeneutika pedig arra tesz kísérletet, hogy új olvasási stratégiákat dolgozzon ki ehhez a bizonytalan és töredezett tapasztalathoz, vagyis ahhoz, miként értelmezhetők azok a képek, amelyek maguk is a válságok, a veszteségek és a jövőtől való szorongás lenyomatai. Hornyik gondolkodása több ponton kapcsolódik Aby Warburg örökségéhez, aki a képeket nem elszigetelt műalkotásokként, hanem kulturális emlékezetet hordozó és történeti energiákat közvetítő jelenségekként vizsgálta. A Sötét ikonológia ezt a hagyományt folytatja, miközben a kortárs művészet, a médiaképek és a digitális vizualitás világára alkalmazza az ikonológiai elemzés eszköztárát.