Döbrentei Kornél igazságot kimondó – sok esetben megkiáltó – korszakos közéleti lírája tematika, poétika, műfaj, versnyelv tekintetében sodró erejű és magával ragadó hatású. Ahogyan Takaró Mihály írta róla: „költészete állandó reagálás a magyar világra”. A költő nem kevesebbet akar, mint a teljes magyar valóság panorámaképének fölfestése, amiben beletartozik az is, hogy a sorsfordulók ábrázolása mellett ellát a pokol mélyére és a menny magasságába. Stílusa, irálya szókatedrális-építés; a közügyekről a legszemélyesebb szenvedéllyel szól; miközben Szabó Dezső-i nyelvi magaslatokra hág, aközben széles kultúrtörténeti akríbiával, főleg bibliai utalásokkal él. E kötetben is az élő klasszikus szólal meg, akinek a lírai egója eggyé vált a közügyi gondokkal, akinek szenzibilis személyisége ott pulzál minden történeti, politikai jelenség, sorskérdés megjelenítésében.