A kötet szerzője, ahogy ő maga fogalmaz, megismerte élete során a társadalom sötét oldalát, azt a „dosztojevszkiji mélységet”, amelyet csak a nevelőotthonokban, hajléktalanszállókon, börtönökben lehet fellelni. Horváth Andrea egy kényes és igen elkeserítő témát dolgozott fel: a magyar nevelőintézetek mindennapjait, az olykor igen kegyetlen intézetek falai között tengődő kisfiúk és kamaszok sorsát. Azokét, akik nem kellettek senkinek, s akikről ma sem akar gondoskodni sem az állam, sem a társadalom… A kötet valóság által inspirált rövidebb szövegei egy-egy sorsot állítanak a középpontba, egy-egy félresiklott életbe nyerhetünk bepillantást, amely más körülmények között, egy emberségesebb rendszer keretein belül egészen más irányt vehetett volna.