Legújabb verseskötetében Karafiáth Orsolya a mindennapok tapasztalatait, a gyerek szülők felé irányuló érzelmeit, valamint a múltból felidézett emlékek által kiváltott érzéseket szűri át iróniával, humorral és kellő ön- és emberismerettel átitatott líráján. A kötetbe felvett versekből egy teljes élet mozaikjai villannak elő, melyek – ahogy haladunk az egyes ciklusokkal – kiadják a nagyobb egészet. Általánosságban elmondható, úgy a jelen kötetre, mint a Karafiáth eddigi lírai teljesítményére, hogy verseiben hangsúlyos szerepet kapnak a szerelem, a magány, az identitáskeresés és a női léttapasztalat kérdései, amelyeket a költő változatos beszédmódokon és szerepjátékokon keresztül jelenít meg. Költői nyelvét a populáris kultúra elemeinek, az irodalmi hagyományoknak és a dalszerű ritmusoknak a találkozása teszi jellegzetessé, miközben előszeretettel él a humor és az önirónia eszközeivel. Lírájának egyik meghatározó sajátossága a könnyedség és a melankólia közötti feszültség, amelynek révén a látszólag játékos szövegek mögött gyakran mélyebb érzelmi és egzisztenciális problémák bontakoznak ki.