A magyar származású, akkor nagyrészt Amerikában élő, egyetemi tanár szerző 1991-ben barátnője, Donna invitálására Bretagne-ben töltötte a nyarat. Pontosabban Franciaországnak eme természeti szépségekben gazdag vidékén, egy világ végi helyen, Finistre megye Plobien nevű, kicsiny, hatszáz lelkes falucskájában. Ennek már több mint három évtizede, s Mark Greenside ki meri jelenteni, hogy sikerült „franciává válnia”. A kezdeti nehézségekről, humoros és megindító kalandokról első könyvében számolt be (Hogyan [nem lettem] francia életművész; 202008119), míg az azóta eltelt évek szívmelengető krónikájának szerepét a jelen kötet tölti be. Önéletrajzi ihletésű könyve, tehát évtizedes bretagne-i kalandjainak humoros és szerethető lenyomata. A szerző eredetileg vonakodva érkezett Franciaországba, ám egy véletlennek köszönhetően házat vásárolt Bretagne egyik apró falujában, amely idővel második otthonává vált. A kötet a kulturális különbségekből, nyelvi félreértésekből és a mindennapi élet váratlan helyzeteiből fakadó komikus események sorát eleveníti fel. Greenside önironikus hangon mesél arról, hogyan próbál eligazodni a francia bürokrácia, a helyi szokások és a vidéki élet szabályai között. A történetek középpontjában azonban nem csupán a humor áll, hanem az emberi kapcsolatok ereje és az otthon fogalmának újraértelmezése is. A breton szomszédok, barátok és mesterek alakjai elevenen rajzolódnak ki, miközben a szerző fokozatosan a közösség részévé válik. A könyv érzékletes képet ad Bretagne sajátos kultúrájáról, hagyományairól és a helyiek vendégszeretetéről. Az életközepi és időskori kérdések, az elmúlás, a változás elfogadása és az újrakezdés lehetősége szintén fontos szerepet kapnak a könnyed hangvétel mögött.